Gyors jogsi

 

Azok számára akik a lehető legrövidebb időn belől szeretnének jogosítványt szerezni, igény szerint vállaljuk a képzésüket. Az elméleti tananyagot a KRESZ vizsgára való felkészülést tanfolyami oktatással vagy távoktatás formában tudjuk biztosítani. A tanfolyami oktatást  két hét alatt, a távoktatást egyénileg meghatározott idő alatt végezhetik. A sikeres KRESZ vizsga után a gyakorlati vezetés azonnal megkezdhető. A kötelező 30 óra és 580 kilométer levezetését naponta két órában tudjuk vállalni. Gyakorlati oktatás legrövidebb ideje 15 munkanap, ami három hét. A közúti elsősegélynyújtó tanfolyamot és vizsgát amennyiben szükséges a vezetési gyakorlat oktatása közben szervezzük meg. Ezért az elsősegélynyújtó igazolás megszerzése a képzési időt nem változtatja. Sikertelen vizsga esetén újabb vizsga csak három munkanap elteltével tehető. Ha minden feltétel biztosított akkor is a legrövidebb képzési idő hat hét. A  sikeres forgalmi vizsgát követően három munkanap elteltével kezdeményezhető a vezetői engedély kiváltása az ország bármely területén levő kormány ablak vagy okmányirodában. A vezetői engedélyt a Belügyminisztérium 8-10 nap alatt készíti el és megküldi a Kormányablaknak vagy Okmányirodának. Amikor megérkezik a vezetői engedély a Kormányablakhoz vagy Okmányirodához kap egy értesítést SMS-ben és attól a naptól kezdve átvehető. Ha a megjelölt időpontban akadályoztatva az átvételben azt követően bármikor megteheti. A legrövidebb képzési idő a tanfolyam elkezdésétől a jogosítvány megszerzéséig (kézhezvételéig) optimális esetben is nyolc hét vagy annál több idő.

Share This