Kezdő vezetői engedély

 

A kezdő vezetői engedéllyel az „AM”, az „A” és az „A” korlátozott kategóriára, továbbá az „A1”, az „A2” és a „B1” kategóriára érvényesített bejegyzéssel utas nem szállítható, valamint a „B”, a „C” és a „D” kategóriára, továbbá a „C1” és a „D1” kategóriára érvényesített bejegyzéssel – a Magyar Honvédség kezelésében lévő járművek kivételével – pótkocsi nem vontatható.

A első nemzetközi kategória megszerzésének napjától számított két évig a vezetői engedély kezdő vezetői engedélynek minősül. A kezdő vezetői engedéllyel az „AM”, az „A” és az „A” korlátozott kategóriára, továbbá az „A1”, az „A2” és a „B1” kategóriára érvényesített bejegyzéssel utas nem szállítható, valamint a „B”, a „C” és a „D” kategóriára, továbbá a „C1” és a „D1” kategóriára érvényesített bejegyzéssel – a Magyar Honvédség kezelésében lévő járművek kivételével – pótkocsi nem vontatható.

A „kezdő vezetői engedély” minősítés a vezetési jogosultság szünetelésének leteltét követő napon újra kezdődik, ha a vezetői engedély jogosultját annak 2 éves időtartama alatt elkövetett közlekedési szabálysértés vagy bűncselekmény miatt jogerősen eltiltják a járművezetéstől, a járműfajtától vagy a kategóriától, vagy a vezetési jogosultságának szünetelését a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvényben meghatározott ponthatár „kezdő vezetői engedély” minősítés 2 éves időtartama alatt elkövetett jogsértés miatt jogerősen elrendelik.

 

Share This
Berton Autósiskola Debrecen
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.